Lányok! Altalena lemondott a lehetőségről, mert sajnos lebetegedett, és egyéb feladatai miatt reménytelennek tartja, hogy tudja vállalni határidőt.
Tartottam egy gyors pót sorsolást.
Gratulálok Kriszta anyu! Ne felejtsétek! Bármi gond, ötlet, kérdés, a fórumban megbeszéljük.
Lejárt a határidő, eljött a pillanat, hogy a random segítségével kiderüljön, ki indulhat a CeWe fotókönyv szerkesztős játékban. 27 jelentkezőből az alábbiak kerültek ki győztesnek.
Örülök a nyerteseknek, sajnálom, aki lemaradt. Bármilyen kérdés felmerül, a fórumban tegyétek fel. Nagyon örülnénk, ha megosztanátok a tapasztalatokat is a szerkesztőről. Mi jó, mi nem jó benne. Hátha a fejlesztők meghallgatják:) Azt azért nem érdemes igényként megjelölni, hogy olyan legyen, mint a Photoshop:) A
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
A PhotoFrame plugin-ba nagyon beleszerettem, fantasztikus kereteket lehet adni a képeknek, és ami a lényeg, hogy egyszerre rengeteget láthatunk már az adott fotóra ráhelyezve, így könnyen tudunk választani. Photoshopban is tudunk maszkokat készíteni, ahogy egy korábbi cikkben meg is mutattam, persze ennyi félét sem kitalálni, sem megvalósítani nem egyszerű feladat. Ha van PS-ed, és le is töltötted a plugint, de ne
Hétvégi programajánló mindig jól jön, a galériában jó pár ötletet kaptam, hogy hová is mehetnénk. A tavasz ugyan csak nem akar jönni, ma is kastélynézőben voltunk Fehérvárcsurgón, és kétszer is szabályos hófúváson mentünk keresztül! Talán egy jó színházi előadás kedvemre lenne, erre is van javaslat a képek között. Köszönöm a beküldött oldalakat:)
A Two Little Pixel boltjába vásárolható le az utalvány, ahol annyira megtetszett az egyik készlet, hogy meg is vettem:) Nagyon veszélyes, hogy minden h
A képszerkesztő programokkal rengeteg mindent meg lehet oldani kreativitással és némi hozzáértéssel, de vannak olyan kiegészítő pluginok, amelyek egy bizonyos területet céloznak meg, ezzel vagy/és kibővítik a lehetőségeket, illetve lényegesen leegyszerűsítik, hogy gyors és látványos eredményt érhessünk el. Ebben az új sorozatban ilyeneket szeretnék bemutatni. Elsőre az onOne cég PhotoFrame 4.5 Pro kiegészítőjét mutatnám be, mert ez maga a scrapbookos álom:) Tény és való, hogy nem olcsó mulatsá
Kedves Scrappelők!
Egy fotókönyv készítési játékhoz várunk 10 jelentkezőt.
A feladat nem titkolt célja, hogy egyrészt teszteljük, hogy mit lehet kihozni a fotókönyv szerkesztő programból, másrészt, hogy legyenek szép mintakönyveink, amitől mások is kedvet kaphatnak a fotókönyv készítéshez. A haladó galériában lévő gyönyörűségek sok embert elriaszthatnak, és meg sem próbálják, mert úgy gondolják, hogy sem idejük, sem tudásuk nincs a komoly technikai trükkök megvalósításához.
A feltételek a
Ennyi macit még nem láttam!! Nagyon sikeres téma volt, mert rengeteg macis oldal érkezett. Hogy a maci látta-e az árnyékát vagy sem, azt nem tudom, de egyre téliesebb az idő. Miért nem Karácsonykor volt ennyi hó?
Ezen a héten a PixelCanvas boltjában lehet levásárolni az ajándékutalványt. Jó kis árleszállítás van épp, ezt is olcsóbban lehet most megvenni.
A nyertes pedig:
Gratulálok mobil, küldöm az utalványt a regisztrált email címedre.
További szép estét, holnap jövök az újabb játékkal.
A múltkori cikkben bemutattam a Wacom Bamboo digitalizáló táblát. Illetve főleg a toll részét. Jöjjenek most az újabb tapasztalatok és a Touch rész.
A Touch azt jelenti, hogy ujjainkkal vezéreljük az eszközt. Ebben még nem vagyok nagyon profi, de már egyre jobban megy:) Ahogy a vásárlásnál ajánlották, ráadásul bal kézzel igyekszem megszokni, mert így a toll a jobb kezemben van, a ballal végzem ezeket a gesztusokat, és így a leghatékonyabb a munka. Egyszerre nem lehet mindkettővel, vagy a toll vagy a tábla, de így nem kell letenni a tollat.
Mit is lehet csinálni vele? Navigálni, kijelölni, görgetni, lapozni, forgatni, nagyítani illetve kicsinyíteni. Ez utóbbit különösen kedvelem, mert nem csak a fotókhoz lehet használni, hanem olvasásnál is, ha túl kicsik a betűk, illetve, ha nagyobb méretben szeretnék egy képet megnézni.
Ezek közül van olyan, amit az ExpressKeys gombokhoz is lehet programozni, ha nagyon nem megy kézzel, lehet azt is használni. Bár szerintem kár lenne, mert ott más lehetóségek is vannak, pl. az alkalmazások közti váltás, vagy egy billentyűkombináció megadása. Érdemes mindegyiket kipróbálni, aztán meglátod, hogy melyikre van leginkább szükség.
A tollnál is kiderült, hogy mi a kedvenc újdonságom. Az egyik gombot az Előugró menüre állítottam, nagyon hasznos dolog, és meggyorsítja a munkát. A videóban megmutatom, hogy mire jó.
Meghatározható, hogy a tábla felülete a képernyő melyik részére legyen érvényes. Lehet az egész, vagy csak egy része, illetve több monitor használata esetén is ki tudjuk választani, hogy mindkettő legyen, vagy csak az egyik.
Olyannyira a scrappeseknek van ez kitalálva, hogy a Wacomnak van egy kifejezetten Scrappers oldala, a Wacom Pen Scrappers. Oktató videók, ingyenes letöltések, és Wacom-ot használó neves designerek bemutatása teszi érdekessé az oldalt.
Az már csak apróság, de jópofa, hogy mindenféle minialkalmazást le lehet hozzá tölteni. Pl. ilyen nem túl hasznos, ámde vicces dolgot is lehet csinálni.
Érdekesebb viszont a pen&touch használatáról szóló. Az érintésnél sajnos a mozdulatot nem lehet látni, de a videó sarkában egy kép formájában követhető, hogy milyen mozdulatra reagál így a tábla.
Erről az oldalról a PS mindegyik verziójának billentyű kombinációját le tudod tölteni.
Készítettem egy blinkie-t, ami – remélem -kifejezi azt a szándékot, hogy igyekszem minden segítséget megadni, hogy örömteli és szuper alkotások szülessenek. Ha tetszik, jobbklikkel letöltheted.
Szolgáltatás
Készíts fotókönyvet! Folyamatosan bővülő galériánkban ingyenesen letölthető gyorsoldalakat, háttereket, sablonokat, kiegészítőket találhatsz. Videófilmekkel és leírásokkal segítjük, hogy magad is el tudd készíteni..Igyekszünk mindenben segíteni, kérdezz a fórumban, ha elakadtál. Ha nem akarod Te elkészíteni, nézd meg legújabb Szolgáltatásunkat .Ha bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj, és mi készségesen állunk rendelkezésedre.