Lányok! Altalena lemondott a lehetőségről, mert sajnos lebetegedett, és egyéb feladatai miatt reménytelennek tartja, hogy tudja vállalni határidőt.
Tartottam egy gyors pót sorsolást.
Gratulálok Kriszta anyu! Ne felejtsétek! Bármi gond, ötlet, kérdés, a fórumban megbeszéljük.
Lejárt a határidő, eljött a pillanat, hogy a random segítségével kiderüljön, ki indulhat a CeWe fotókönyv szerkesztős játékban. 27 jelentkezőből az alábbiak kerültek ki győztesnek.
Örülök a nyerteseknek, sajnálom, aki lemaradt. Bármilyen kérdés felmerül, a fórumban tegyétek fel. Nagyon örülnénk, ha megosztanátok a tapasztalatokat is a szerkesztőről. Mi jó, mi nem jó benne. Hátha a fejlesztők meghallgatják:) Azt azért nem érdemes igényként megjelölni, hogy olyan legyen, mint a Photoshop:) A
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
A PhotoFrame plugin-ba nagyon beleszerettem, fantasztikus kereteket lehet adni a képeknek, és ami a lényeg, hogy egyszerre rengeteget láthatunk már az adott fotóra ráhelyezve, így könnyen tudunk választani. Photoshopban is tudunk maszkokat készíteni, ahogy egy korábbi cikkben meg is mutattam, persze ennyi félét sem kitalálni, sem megvalósítani nem egyszerű feladat. Ha van PS-ed, és le is töltötted a plugint, de ne
Hétvégi programajánló mindig jól jön, a galériában jó pár ötletet kaptam, hogy hová is mehetnénk. A tavasz ugyan csak nem akar jönni, ma is kastélynézőben voltunk Fehérvárcsurgón, és kétszer is szabályos hófúváson mentünk keresztül! Talán egy jó színházi előadás kedvemre lenne, erre is van javaslat a képek között. Köszönöm a beküldött oldalakat:)
A Two Little Pixel boltjába vásárolható le az utalvány, ahol annyira megtetszett az egyik készlet, hogy meg is vettem:) Nagyon veszélyes, hogy minden h
A képszerkesztő programokkal rengeteg mindent meg lehet oldani kreativitással és némi hozzáértéssel, de vannak olyan kiegészítő pluginok, amelyek egy bizonyos területet céloznak meg, ezzel vagy/és kibővítik a lehetőségeket, illetve lényegesen leegyszerűsítik, hogy gyors és látványos eredményt érhessünk el. Ebben az új sorozatban ilyeneket szeretnék bemutatni. Elsőre az onOne cég PhotoFrame 4.5 Pro kiegészítőjét mutatnám be, mert ez maga a scrapbookos álom:) Tény és való, hogy nem olcsó mulatsá
Kedves Scrappelők!
Egy fotókönyv készítési játékhoz várunk 10 jelentkezőt.
A feladat nem titkolt célja, hogy egyrészt teszteljük, hogy mit lehet kihozni a fotókönyv szerkesztő programból, másrészt, hogy legyenek szép mintakönyveink, amitől mások is kedvet kaphatnak a fotókönyv készítéshez. A haladó galériában lévő gyönyörűségek sok embert elriaszthatnak, és meg sem próbálják, mert úgy gondolják, hogy sem idejük, sem tudásuk nincs a komoly technikai trükkök megvalósításához.
A feltételek a
A fórumba érkezett egy kérdés, hogyan kell harmonika képkeretet készíteni. Ketten is ezt a cikket ajánlottuk, de kiderült, hogy a gradient része nem nagyon értelmezhető azok számára, akik ilyet még nem csináltak. Ezért némi változtatással és részletes magyarázattal megmutatom, hogyan kell.
Először is a gradient-ről (színátmenet). Mint ahogy a neve is mutatja, arra szolgál, hogy színátmenetet képezzen. Ez így nem is egészen pontos, mert ha pl. egy rétegmaszkon alkalmazunk gradientet, akkor azzal a két kép összemosását szabályozzuk.
De maradjunk most a színes kitöltésnél. Ha kiválasztod az ikonját , akkor fent az eszköztárban megjelennek a hozzátartozó kezelők. Többféle színátmenetet lehet létrehozni, nekünk a lineárisra van most szükségünk.
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
Macik ide vagy oda, egyelőre sehol a közeledő tavasz. Továbbra is marad melengető programnak egy kényelmes fotel, forró tea és egy jó könyv.A heti kihívás témája tehát a könyv. Mit olvasol éppen (én Dan Brown: Az elveszett jelkép c. művét, tudom ajánlani), vagy mi a kedvenc könyved, akár abból egy idézet. vagy egy vers. De lehet gyerekkori ezerszer olvastatott mese, vagy amit most olvasol a gyereknek. Hoztam freebie-t is a játékhoz, a képre klikkelve, vagy a galériából letöltheted. Gyönyörűséges régi könyvek borítói. Remélem, tudod használni.
Erről az oldalról a PS mindegyik verziójának billentyű kombinációját le tudod tölteni.
Készítettem egy blinkie-t, ami – remélem -kifejezi azt a szándékot, hogy igyekszem minden segítséget megadni, hogy örömteli és szuper alkotások szülessenek. Ha tetszik, jobbklikkel letöltheted.
Szolgáltatás
Készíts fotókönyvet! Folyamatosan bővülő galériánkban ingyenesen letölthető gyorsoldalakat, háttereket, sablonokat, kiegészítőket találhatsz. Videófilmekkel és leírásokkal segítjük, hogy magad is el tudd készíteni..Igyekszünk mindenben segíteni, kérdezz a fórumban, ha elakadtál. Ha nem akarod Te elkészíteni, nézd meg legújabb Szolgáltatásunkat .Ha bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj, és mi készségesen állunk rendelkezésedre.