A panorámafotózás nem titkoltan a másik mániám, ami talán még "súlyosabb", mint a scrap. Eddig nem gondoltam, hogy ez a scrap és fotókönyv témakörben bárkit komolyabban érdekelne, de mivel épp ma nyitott Roni erről egy fórumot, úgy gondoltam, írok róla. Persze főleg csak az alapokról, amihez nem kell különösebb eszköz sem. Nagyobb érdeklődés esetén persze lehet tovább boncolgatni a témát, de a fórumban minden kérdésre válaszolok.
A gömbpanoráma maradjon egy kicsit későbbre, ne azzal kezdjük. Ahhoz m
Lányok! Altalena lemondott a lehetőségről, mert sajnos lebetegedett, és egyéb feladatai miatt reménytelennek tartja, hogy tudja vállalni határidőt.
Tartottam egy gyors pót sorsolást.
Gratulálok Kriszta anyu! Ne felejtsétek! Bármi gond, ötlet, kérdés, a fórumban megbeszéljük.
Lejárt a határidő, eljött a pillanat, hogy a random segítségével kiderüljön, ki indulhat a CeWe fotókönyv szerkesztős játékban. 27 jelentkezőből az alábbiak kerültek ki győztesnek.
Örülök a nyerteseknek, sajnálom, aki lemaradt. Bármilyen kérdés felmerül, a fórumban tegyétek fel. Nagyon örülnénk, ha megosztanátok a tapasztalatokat is a szerkesztőről. Mi jó, mi nem jó benne. Hátha a fejlesztők meghallgatják:) Azt azért nem érdemes igényként megjelölni, hogy olyan legyen, mint a Photoshop:) A
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
A PhotoFrame plugin-ba nagyon beleszerettem, fantasztikus kereteket lehet adni a képeknek, és ami a lényeg, hogy egyszerre rengeteget láthatunk már az adott fotóra ráhelyezve, így könnyen tudunk választani. Photoshopban is tudunk maszkokat készíteni, ahogy egy korábbi cikkben meg is mutattam, persze ennyi félét sem kitalálni, sem megvalósítani nem egyszerű feladat. Ha van PS-ed, és le is töltötted a plugint, de ne
Hétvégi programajánló mindig jól jön, a galériában jó pár ötletet kaptam, hogy hová is mehetnénk. A tavasz ugyan csak nem akar jönni, ma is kastélynézőben voltunk Fehérvárcsurgón, és kétszer is szabályos hófúváson mentünk keresztül! Talán egy jó színházi előadás kedvemre lenne, erre is van javaslat a képek között. Köszönöm a beküldött oldalakat:)
A Two Little Pixel boltjába vásárolható le az utalvány, ahol annyira megtetszett az egyik készlet, hogy meg is vettem:) Nagyon veszélyes, hogy minden h
A képszerkesztő programokkal rengeteg mindent meg lehet oldani kreativitással és némi hozzáértéssel, de vannak olyan kiegészítő pluginok, amelyek egy bizonyos területet céloznak meg, ezzel vagy/és kibővítik a lehetőségeket, illetve lényegesen leegyszerűsítik, hogy gyors és látványos eredményt érhessünk el. Ebben az új sorozatban ilyeneket szeretnék bemutatni. Elsőre az onOne cég PhotoFrame 4.5 Pro kiegészítőjét mutatnám be, mert ez maga a scrapbookos álom:) Tény és való, hogy nem olcsó mulatsá
Jó volt ez az egyszín játék. Nagyon sok, szép oldal érkezett, pedig nem is olyan egyszerű ilyen megkötéssel dolgozni. Kedvenc is legyen, a fotóhoz is passzoljon, és találjunk is hozzá elemeket.
Nyílt egy új bolt Memory Scrap néven, most ott lehet levásárolni az utalványt. Nagy nyitási kedvezmény van természetesen, érdemes körülnézni.
Szerintem ez nagyon klassz:
És pont 10 $-t kell ahhoz elkölteni, hogy ezt a collab kit-et ingyen betegyék a kosárba.
A digitalizáló tábla egy fantasztikus dolog! Akinek már van, az tudja, miről beszélek, akinek nincs, azt most megpróbálom rábeszélni, hogy feltétlen szerezzen be egyet. Ha nem azonnal, akkor tegye be a kívánságlistába, aztán jön szülinap, névnap, Karácsony, ja és mindjárt Húsvét, szóval lehet ajándékötletet adni a családtagoknak:)
Mi is a digitalizáló tábla vagy tablet? Ez egy beviteli eszköz, ami helyettesíti/kiegészíti az egeret. Áll egy táblából és egy tollból.
Képszerkesztésre, scrapbookozásra nagy buli, kifejezetten élvezetessé teszi a munkát. Típustól függően több-kevesebb dologra lehet használni. Az általános áttekintés után, egy olyan tabletet fogok ismertetni, amit árban és tulajdonságaiban is a legjobbnak találok arra, amiről itt a Cewe oldalon szó esik.
Bár természetesen több márkával is találkozhatunk, én a Wacom-ot fogom bemutatni, mivel ezt tartom a legjobbnak és egyébként is évek óta használom.
Egy cikk megírásakor igyekszem mindig alaposan körüljárni a témát, hogy minél pontosabb és hasznosabb infókat tudjak adni. Ez jelen esetben a végén odáig fajult, hogy megvettem azt a tablet-et, amit leginkább javasolni tudok. A régit is nagyon szerettem, de ez annál már sokkal többet tud. Választásom a Bamboo Pen&Touch Small-ra esett, és nem véletlenül:) Így néz ki:
A6-os méretben van egy egyszerűbb típus, a Bamboo Pen, de az sem funkcióiban, sem érzékenységben nem hasonlítható a Pen&Touch-hoz, ezért én mindenképp azt javaslom, hogy inkább szánjunk rá egy kicsivel több pénzt, és válasszuk ezt.
Két féle van belőle. Szürke és fekete. Műszaki adataiban semmi eltérés nincs a kettő között, de a szürkéhez jár egy Photoshop Elements és egy Artrage program is. Tehát, ha még nincs képszerkesztőd, nagyon megéri azt választani, mert az árkülönbség szinte minimális.
Egyébként alaposan körülnéztem árak tekintetében is, és én a Grasshopper-t találtam legolcsóbbnak. Bruttó 23.000- Ft-ba került. ( A szürke ára: 24.875, vagyis még 2000 Ft-tal sincs több)
Fontos tudni, hogy a telepítő kb. tíznyelvű, de ezek között nem szerepel a magyar. Az eladó cég kötelessége viszont, hogy biztosítsa a magyar nyelvű leírást. Hogy kötelező, persze nem jelenti azt, hogy meg is kapod, szóval nem árt odafigyelni. A tájékozódás során én is találkoztam olyan céggel, ahol nincs magyar nyelvű leírás, és mint kiderült, elég sok téves információt adtak. A Grasshopper-nél viszont egy 97 oldalas letölthető e-kézikönyv jár a vásárláshoz, amivel angoltudás nélkül is simán tudod telepíteni és használni az eszközt.
Az új lehetőségekkel én is csak most ismerkedem, szóval úgy döntöttem, hogy mindenképp lesz még egy cikk a témában, sőt nyitok egy fórumot is, hogy a kérdéseket megvitassuk.
Hogy mit csinálhatunk a Pen-nel? Pontosan úgy kell használni, mint egy tollat. Pillanatok alatt megszokható, és az ember hamarosan már azt nem érti, hogy mindezt hogyan tudta megoldani egérrel.
A maszkolás, festés, stamplizás mind pontosan, szépen és élvezetesen elvégezhető. Ami még külön szuper, hogy a tábla nyomásérzékeny, így olyan dolgokat is megoldhatunk, amit egérrel – bármilyen virtuózak vagyunk vele - semmiképp.
Ha Photoshopban megnézed az ecset palettát, láthatod, hogy sok tulajdonsághoz kontrolt lehet rendelni. A legördülő ablakban a Pen Pressure-t választva, a toll nyomásának megfelelően tudjuk kontrol alatt tartani az adott funkciót.
És ugyanígy a Scattering, Color Dynamics és Other Dynamics-nél.
De sokkal könnyebb a tollal kijelölni, hibát javítani, rajzolni.
A tollon gombok is vannak, amikhez funkciókat rendelhetünk.
A toll vége radír, ezt az eszközt már nem is kell külön kiválasztani, csak megfordítjuk, és már radírozunk is vele.
4 expressz gomb van, amit programozni lehet különböző feladatokra. Na jó, kávét nem főz :) Ha balkezes vagy, itt beállítod, a táblát megfordítod, és már mehet is a munka.
Ezen kívül tudsz kézzel (vagyis tollal) jegyzetelni is, akár Word-ben, ha 2007-es Office van a gépeden. Ha régebbi, az sem gond! Letöltheted a JustWriteOffice trialját, amivel 30 napig firkálhatsz az office alkalmazásokban:)
Ez persze egy külön “layeren” van, tehát, simán eltüntethető, ha már nincs rá szükség.
Ha Windows 7 op. rendszert használsz, akkor még egy kézírásfelismerés is megkönnyíti a munkát. A program felismeri, és gépelt írássá alakítja a kézírásos szöveget.
Belevetem magam az ismerkedésbe, és a következő cikkben már a saját tapasztalatokról, illetve a multitouch-ról fogok beszámolni. Ezzel már teljesen ki lehet váltani az egeret, mert ujjal lehet navigálni, görgetni, nagyítani stb. Ugye izgalmasan hangzik?
Ne felejtsd el a fórumot sem, ahol kérdezhetsz, illetve nagyon örülnék, ha saját tapasztalatokat is olvashatnánk olyanoktól, akik már használják ezt az eszközt.
Ezúton is külön köszönet a Grasshopper-nek , ahol annyi tippet, trükköt és hasznos tanácsot kaptam, hogy még most is zsong a fejem a rengeteg infótól.
Egy rövid összefoglaló videó, ha van kedved, nézd meg!
Erről az oldalról a PS mindegyik verziójának billentyű kombinációját le tudod tölteni.
Készítettem egy blinkie-t, ami – remélem -kifejezi azt a szándékot, hogy igyekszem minden segítséget megadni, hogy örömteli és szuper alkotások szülessenek. Ha tetszik, jobbklikkel letöltheted.
Szolgáltatás
Készíts fotókönyvet! Folyamatosan bővülő galériánkban ingyenesen letölthető gyorsoldalakat, háttereket, sablonokat, kiegészítőket találhatsz. Videófilmekkel és leírásokkal segítjük, hogy magad is el tudd készíteni..Igyekszünk mindenben segíteni, kérdezz a fórumban, ha elakadtál. Ha nem akarod Te elkészíteni, nézd meg legújabb Szolgáltatásunkat .Ha bármi kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj, és mi készségesen állunk rendelkezésedre.