Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Először is itt szeretnék némi infót adni azoknak, akik a névjegykártya nyomtatás iránt érdeklődtek.

Az akció március 31-ig tart, és a névjegy vagy kártyanaptár két oldalát Eszternek kellene elküldeni. A kész terméket a posta kézbesíti, fizetés módját még megbeszéljük.

szrjuditnak fizetnie sem kell, szóval Judit, küldd Eszternek a képeket, és a postacímet!  Köszi.

És akkor jöjjön a heti kihívás. Talán láttátok már, hogy szobrokat fotóztam a Fiumei úti temetőben.

Egyrészt szépségesek, másrész van egy nagy előnye, nem mozog, nem szaladgál, nem kell mosolyognia, így az embernek bőven van ideje elgondolkodni azon, hogy hogyan is fogalmazza meg képileg, amit szeretne megmutatni.

Tehát a feladat, hogy valamilyen tárgy legyen az oldal témája. Természetesen nem kell szobornak lennie, de ember nem lehet, csak valamilyen tárgy. Lehet kedvenc csecsebecsénk a polcon, vagy akár egy épület is, úgy, ahogy mi szeretjük.

A szorgalmasabbak a fotózás részét egy kicsit komolyabban is vehetik, ugyanis a Fotósuli következő része a kompozíció lesz. Az előző részhez egyetlen hozzászólás sem érkezett, vagy annyira érthetetlen, vagy annyira unalmas volt a cikk, ki tudja:) Gondoltam, most előre tesztelem, ha senkit nem érdekel, meg sem írom. :))

Az előfeladat, amiről aztán tudunk beszélni, hogy egy valamit többféleképp fotózz le. A kihíváshoz elég egy is, csak ha valaki továbbgondolja a témát. Ugyanazt másképp. Ahhoz, hogy az emberben egy fotós látásmód kialakuljon, nagyon fontosak az ilyen képek. Utána végig lehet nézni, és átgondolni, melyik miért jó, vagy rossz.  Segít, hogy később már a gomb lenyomása előtt tudjunk dönteni.

Szóval a kihíváshoz a szokásos helyre várom az oldalakat, aki meg szorgalmit is készít, az a Fotósuli galériájába töltse fel a variációkat. Mintának mutatok egy szobrot, amit direkt sokszor fotóztam le.

Jó szórakozást, nagyon várom az oldalakat!